Az elözö posztot azzal zártam,hogy fél 10kor elindultunk a vasutállomásra,hogy a 9:36-os vonattal bemenjünk Londonba. Ez igy is történt.
A Paddingtonról a 36-os busszal mentünk a Hyde Park Cornerig, ahol kovályogtunk kicsit az aluljáróban,majd úgy döntöttünk,hogy bemegyünk a Hyde Parkba mókusokat keresni,legalábbis addig,amig nem kezd el szakadni az esö. Miután aznapra rossz idöt jósoltak a meteorológusok,múzeumos napot szerveztem. Minden nap reggel elmondtam a lányoknak,hogy mit tervezek aznapra és ha valakinek van valami különleges kérése,adja elö már reggel,mert akkor ugy alakitom a napot. Csak annyi volt aznap a kérés,hogy a Trafalgar Square-n lévő szuvenyireseket ne hagyjuk ki,mert Timi és Martina ott nézett ki magának táskát, Dalma villogós Big Ben-t a szüleinek,mi meg az osztályfönöknek és az igazgatónönek akartunk kis apróságokat venni. Szóval aznapra nem sok mindent terveztem,mert másnap hajnalban kellett hogy elinduljunk a szállobol- a szombati hülye vonatmenetrendnek köszönhetően. Ezért már délután 5 felé terveztem a megérkezést a szállóba,majd ott egy búcsúvacsora elköltése után szigoru alvás következett (volna).
Szóval az utolsó napi menetrendünk : Hyde Park-i séta, Albert Memorial, Royal Albert Hall,Victoria és Albert Museumba betekintés- legalább a csillár megkukkerolása,Natural History Museum,Science Museum,Harrods Áruház,National Gallery ,vásárlás- és ha nem esik nagyon az esö,akkor Oxfort Street-i séta.
Aznap Dalmának hihetetlen jókedve volt. (Itt kell megjegyeznem,hogy az egész csapatban ő volt az egyetlen lány,aki nem panaszkodott soha semmire,nem mondta hogy fáradt, becsületesen oda ment ahová én mondtam.) Rá is kérdeztünk,hogy mi ez a féktelen jókedv. "Holnap megyünk haza!!!!!!!!!!"- mondta mosolyogva. Hihetetlen a kiscsaj! 
A Hyde-parki mókusetetés megint elnyúlt, elkezdett cseperegni az eső ás mielőtt sz....rá áztunk volna gyorsan buszra szálltunk és elmentünk az Albert Memoriálhoz. Miután esett, ezert a buszmegálló fedettségének védelmében olvastam el,mit kell tudni az emlékműről és a vele szemben lévő Royal Albert Hall-ról. De időközben elállt az eső,és megkértem a lányokat,hogy gyalogoljunk át szépen a szoborhoz. Nem nagyon akartak,de muszáj volt. Majd megint elkezdett ködszerűen esni,igy gyors iramban elsiettünk a Natural History Museumba,ahol ismételten kaptak egy órát a lányok. Javasoltam nekik a dino kiállitást és a bálna élethű mását (ezt most éppen tisztitották). Sok minden egyéb van itt,amit szerintem látni kell,de sajnos megint csak azt kellett látnom,hogy a lányok hátuk közepe sem kivánja a londoni sétát, inkább aludnának a szállóban. Csodák csodájára kicsit többet nézelődtek a múzeumban mint egy óra, majd mielött elindultunk a következő uticélunk felé lefényképezkedtünk a 26 méteres Diplodocus-csontvázzal,ami a hallban található. 
Elég későre járt az idö,igy a Victoria&Albert és a Science Muzeum meglátogatását a következő londoni kirándulásunkra hagytuk. A 74-es busszal megcéloztuk a Harrods Áruházat. Nos, mint köztudott, ide nem nagyon engednek be turistákat, és mi nagyon annak látszottunk, elázva,csatakosan. Az biztos hogy egyikünk sem hasonlitott Victoria Beckhamre. Egy megilletődött biztonsági őr hebegett habogott valamit az ajtóban,aztán úgy döntött mégsem állja utunkat és beengedett-kizárólag azzal az utasitással,hogy maradjunk együtt. Kicsit mozgólépcsőztünk,ide oda járt a fejünk,mikor megkérdeztem lányokat maradjunk-e még? Persze hogy: nem -volt a válasz. Igy felszálltunk egy 9-es buszra és elmentünk az Oxfort Circus-hoz,és sétáltunk egyet a ködszerű esőben a Regent Street és az Oxfort Street forgatagában. Kerestünk a hazaiaknak ajándékokat,de persze semelyik szuvenirárus készlete nem felelt meg a lányok izlésének,igy visszamentünk a Trafalgár Squar-re-és mindenki kedvére vásárolgathatott. Csak később derült ki,hogy Timi mégsem vette meg a táskát amit kinézett magának,mert egy nap alatt kiszeretett belőle.Már jócskán délutánban jártunk,ezért mondtam a lányoknak,hogy miután esik az eső nem érdemes áztatni magunkat,menjünk vissza a szállóba. Mindenki dijazta az ötletet,igy a szokásos útvonalunkon visszatértünk a Hostelbe. A vonaton persze nagy volt a jókedv,hiszen látszott Dalmán,hogy már alig várja,hogy hazafelé tartson. Azt mondta,akkor lesz nyugodt,ha már Miskolcot fogja látni. Innentől kezdve ércelődés céltáblájává vált ,különböző alternativákat találtak ki a lányok miképpen kelljen Dalmának mégis Londonba maradnia. Enikő kitalálta,hogy felhivjuk Dalma nagybátyját és megmondjuk neki,Dalma itt akar maradni. Ő meg az ágyhoz fogja láncolni a lányt. De Dalma akkor sem fogja hagyni magát,és le fogj rágni a bilincset, ha kell még a kezét is,csak hzamehessen végre. Annyit röhögtünk a vonaton és olyan hangosan,hogy mindenki minket bámult és egy idő után ez kezdett kellemetlenné válni.Miután megérkeztünk a szállóba,megkértem a lányokat,hogy amig elmegyek,megveszem a pizzákat ne egyenek semmit,de persze ez falrahányt borsó volt. Fogtam magam és elmentem a közeli nagyáruházba és vettem három jókora pizzát,majd amikor visszacsattogtam a szállóba Eszter megkérte Ali babát,hogy nyissa ki a konyhát,had tudjuk megfőzni a vacsit. Legalább háromszor kellett kérést intézni Alihoz,mire eljutott a tudatáig a kérésünk,és megadta a konyha ajtajának négyjegyű kódját.
Nos, odatettem a levest főni,majd a pizzákat is beraktam a sütőbe. Közben a lányok is megérkeztek a konyhába megfürödve,pizsiben.Az volt a baj,hogy a lányok teleették magukat chip-szel addigra-na meg az sem volt tul jó dolog,hogy a pizza hamarabb lett készen mint leves. Szép sorjában kiadtam a pizzákat,majd a kechupot és a tányérokat és megkezdődött az utolsó londoni vacsoránk. Mire a leves készen lett,már senkinek nem kellett,de én hajthatatlan voltam és mindenkibe beletuszkoltam három kanál levest.
A maradék levest és a pizzát Enikőék odaadták Ali babának baksisként. Majd közöltem a csajokkal,hogy innentöl kezdve egy hangot sem szeretnék hallani,mindenki bepakol,aztan szépen csendben elmegy aludni. És találkozunk 00:45kor a szobánk elött. Addig én fényesre sikáltam a konyhát,szépen elpakoltam az edényeket- jelezve a bangladesi szakácslánynak,hogy nálunk Magyarországon mi a rend és a tisztaság. Mire lezuhanyoztam és én is bepakoltam,már 22 óra felé járt az idő,mikor is kopogtatásra lettem figyelmes. Dalma volt az,megkérdezte,hogy aludhat-e az üres ágyban,mert odafent áll a bál. Nem volt semmi akadálya,bár azért felszaladtam megkérni a lányokat hogy pihenjenek le,mert másnap fáradtak lesznek. Gyors 2 és fél óra alvás következett,aztán elindultunk az állomásra,hogy elérjük a 00:57-es vonatot. A kijelzőn az volt kiirva,hogy 4-es vágány. Már kis ideje ültünk a peronnál,mikor megláttuk kiirva,hogy nem innen hanem a 2-esről fog indulni a vonat,de 1 perc múlva- gyors rohanás- fel a lépcsön le a lépcsőn és éppen hogy elértük a vonatot. Az út a Paddingtonig megint csak röhögéssel telt el,megint Dalma volt a viccek célpontja. A Paddingtonról a 27es busszal mentünk a Baker Streetre- innen indult ugyanis a transzferünk Stansted repterére. A 02:00 órási buszra volt jegyünk,és csendben várakoztunk hogy megérkezzen a narancssárga gépkocsi. Időközben elkezdett összeverődni a tömeg. Sajnosmegjelent két részeg srác is,akik persze hogy minket találtak meg. Enikő annyira megijedt,hogy gyorsan a hátam mögé bújt.A srácoknak hiába mondtuk,hogy nem beszélnek a lányok angolul,hajthatalanok voltak és trágár szavakat kiabálva szidtak minket. Közöltem velük,hogy ne kiabáljanak,csendben és értelmes hangnemben biztosan többet érnének el. S ez hatott. Megmondom öszintén,hogy nagyon ott voltam,hogy lecsapom mind a kettöt,de a franc akart két részeg miatt rendőrségi eljárást a fejére. Igy hagytam a fenébe öket. Végül kiderült,hogy az egyik megvágta az ujját és kórházat keresett. Eszter akkor kitalálta,hogy elküldi őket tőlünk jó messzire, és megadott nekik egy utirányt. Persze azt a két suhanc nem felejtette el közölni,hogyha nem fogják megtalálni az általunk megadott úton a keresett kórházat,visszajönnek és megvernek minket. Ha ha ha- vigyorogtunk. Persze, csak gyertek! Itt leszünk! Kb. 3 perc múlva megérkezett a kisbusz és mi már vigan a reptér felé tartottunk,mikor a két srác még mindig a kórházat kereste :) 
Másfél óra múlva már Stansteden voltunk,kerestünk egy csendes zugot es elkezdödött a pakolászás egyik böröndböl a másikba. Majd fényképeszkedés, reggeli és csomagméretezés következett. Aztán a lányok úgy döntöttek,hogy a még megmaradt fontjaikat a már kinyitott Claire'sben mindenféle hülyeségekre költik. Lassan eljött az idö és elindultunk a biztonsági kapukhoz,ahol kigyózott a sor. Eszter kivételével mindenkinek sikerült átsiklania az ellenőrzésen. Nem tudom mit kerestek illetve mit láttak meg a biztonságiak a böröndben de fullra kipakoltatták,elvettek egy csomo kozmetikumot,holott mindegyik 100 ml alatt volt,mintát vettek a gyerek kezéről,arcárol,a ruhákról,a böröndről. Tiszta horror volt. Majd közölte a hölgy,hogy minden Ok,mehetünk. Innentől kezdve nem volt más hátra csak a csokivásárlás ,pár kilométer megtétele az indulási kapuhoz és a járatunk megérkezéséig a kapu előtti várakozás.
A boardingos kapu előtt Dalma és Timi is bevette a gyogyszerét,majd a gépen Dalma bevett a biztonság kedvéért még egyet. Miután hajnal volt,a gépünk nem érkezett sehonnan,hanem onnan indult Stanstedröl. A steward nagyon ismerös volt, hát persze- Frederico,régi ismerösünk,aki Dalmát rögtön felismerte-és mosolyogva meg is kérdezte töle- "Na,ma jól vagy,kislány? " (ő volt az a steward aki Dalma gyomrából elökandkáló szendvicsmradványait feltakaritotta az első repülés alkalmával) . Egész úton,amikor elhaladt Dalma mellett, mindig ránézett,hogy meggyőződjön Dalma jóllétéröl. De semmi gond nem volt- persze nem is lehetett-mivel hazafelé tartottunk! A lányok ki is találták,hogy Dalma annyira belejött a repülésbe hogy nem is lehet nagykorában más foglalkozása,csak a stewardess-ség! :-). Annak rendje és módja szerint korábban érkeztünk Weeze repterére,és a landolás is nagyon szépre sikeredett,imételten hála M.Philip cpt.-nak. Elég gyorsan átjutottunk az útvonalellenőrzésen. Sajnos egy járatmódositásnak köszönhetöen nem Weezeböl hanem Frankfurt Hahn-ról kellett Pozsonyba repülnünk- igy az aznapra tervezett weeze-i túra elmaradt. Nem volt más hátra csak átutazni fél Németországot hogy elérjük az este fél 8kor induló HHN-BTS járatunkat röpke 10 óra alatt. Más alternativát nem találtam,csak a vonat jöhetett szóba.
Ahhoz hogy vonatozni tudjunk,a reptérről 10 percig buszozni kellett Weeze állomásra. Rendes volt a buszos,mert olyan 35€-s (NRW) csoportos jegyet adott,amivel 5 fő utazhatott és az egész tartományra érvényes volt a vonatra és buszra , a hatodik fönek 16€-ba került mindez. Weezeben felszálltunk a Krefeldbe tartó vonatra és utaztunk 40 percet. 
Ahol átszálltunk egy másik vonatra, ami Kölnbe tartott. Nagyon fáradtak voltunk mindannyian, Enikö,Timi és Martina ráadásul álmosak is voltak de annyira,hogy az egy óra várakozási idöt nem akarták kihasználni Kölnben,igy nem jöttek be velünk a Dómba. 
Sajnos Timi nem csak fáradt volt,hanem a hasa is fájt,mivel este nagyon belakott a vacsibol. De muszáj volt tartani a menetrendet, amit elözö este néztem ki a net-en,mert el kellett érnünk a gépünket.Kölnben újabb jegyet kellett vennünk,mivel Koblenz és Frankfurt -Hahn reptere Rheinland-Pfalz körzetben van,igy az automatából megvettük a 28€-s csoportos jegyet és a hatodik személynek a 20€-sat. A rövid pihenő után 14:42-re értünk Koblenzbe,ahol vártunk egy órát a reptéri 610-es buszra,közben a német fiatalokat néztük elszörnyedve. Hangosak és ittasak voltak,ronda haj,ronda ruha.... Amikor csak lehetett szabadultunk a látványtól,beálltunk a buszmegállóba,ahová meg is érkezett a busz,Dalmának vettünk egy 8,50€-s gyerekjegyet- ö nézett ki a legjobban 12 évesnek-mi meg utaztunk a tartományi jeggyel. Frankfurt Hahn-ra megérkezvén ebéd következett, bár Timi nem sokat evett. 
Gyros és pizza volt teritéken meg egy csomo édesség.Amit már Stansteden is helytelenitettem, söt én biztos voltam benne,hogy a reggeli helyett elfogyasztott savanyú gumicukor és az energiaital tette be Timi gyomrának a kaput. A londoni Hostelben elkészitett szendvicseket persze nem ették meg egészen és többsége a kukában landolt. Hahnban is sikerült gyorsan átjutni a biztonsági ellenőrzésen,majd vártunk vagy fél órát és megérkezett a gépünk. Nem maradt el a boardingosok részéröl a böröndök méretezése és súlymérése sem. MI már rutinosak voltunk,mert a kapu nyitása elött úgy alakitottuk ki a böröndök sulyát,hogy egyik se legyen 10 kg-nál több. Volt akin két melltarto,3 polo,két nadrág volt,amit a pozsonyi reptéren levetettek a lányok. Inkább túlöltözik ilyenkor az ember,minthogy 35Ł-ot vagy €-ot kelljen a csomagfeladásért fizetni. Dalma ismételten bevette a gyogyszert- és ennek köszönhetöen semmi baj nem volt az ut során. Kb.egy órát töltöttünk Pozsony repterén,majd a 61-es busszal kimentönk a Hlavnia Stanica-ra,ahol megvettük a vonatjegyeket 85€-ért Kassára. Most már rutinosabbak voltunk, ugyanis 2 fülkét foglaltunk el,de sajnos voltak helyjegyesek,akiknek a mi fülkéinkbe szoltak a jegyeik, igy nem utaztunk oylan kényelmesen. Egy idö után kerestünk üres fülkét és elfoglaltuk, onnantol kezdve kicsit pihenhettünk. Hajnal negyed hatra értünk Kassára, ahol megint reggeli következett,az amerikai hot-dog. 06:13kor indultunk Kassáról Miskolc irányába,ahová 07:38kor meg is érkeztünk a gyermekek és a szülök nagy örömére.
Ez az út tökéletes példája volt az "Ember tervez Isten végez" mottónak,hiszen rengeteg nem várt helyzet állt elö utazásunk során,de mi példásan vettük az akadályokat. A legközelebbi utunkat Párizsba tervezzük,reméljük összejön.
VÉGE
