HTML

utazas-koncertek-zene és megint csak utazás

Ebben a blogban utiélményeket olvashatsz. Különböző városokról tudhatsz meg bővebb információt. Hová érdemes menni, milyen tömegközlekedést éri meg használni? Mi mennyibe kerül? Melyik múzeumba juthatsz be olcsón vagy a sort kikerülve? A világ 1000 csodáinak történetéről ,keletkezéseiről,hozzájuk fűződő mondákról olvashatsz írásokat.Esetleg egy-egy nagyon jó koncertről írok majd vagy a mindennapokról... Persze mindenkitől kérek egy kis türelmet, mert egyelőre egyedül szerkesztem a blogot- és elég sok időbe telik egy-egy poszt megírása.

Friss topikok

www.lokoszt.blog.hu

Londoni csoportos túra-2010.03- 2.rész

2010.03.28. 21:39 doki.zsuzsa

Az első részben leírtam milyen körülmények között és útirányon át jutottunk el Londonba.

A gépről leszállva,végre ott álltunk London Stansted bitumenjén 13:25kor-és próbáltunk kis levegőhöz jutni,mert a landolás nem éppen úgy sikerült,ahogyan terveztük. Imbolyogva indultunk el az útlevélellenőrzés felé,megtéve több száz métert- fel a lépcsőn,le a lépcsőn, jobb kanyar-bal kanyar... de végre sikerült sorbaállnunk. Gyorsan túl lettünk a procedúrán-gyors illemhely látogatás- én  az újjonnan nyilt Sparban vettem két csomag  chips-szet (egy eceteset és egy chiliset) és egy pohár kakaót-majd  indulhattunk kifelé a levegőre. A buszunk (easybus)14:30kor indult,így volt időnk aklimatizálódni. A chips elfogyasztása után lementünk a buszok indulási helyére és vártunk. 13:58kor beállt egy narancssárga kisbusz és vártuk hogy megteljen. De jócskán maradt üres hely. Eszter megkérdezte a sofőrt,hogy-igaz,nekünk  a következőre szól a jegyünk,de- esetleg nem mehetnénk -e el ezzel a busszal ha van üres hely? Megmondtuk,hogy összesen hatan vagyunk és szeretnénk együtt is utazni. Akadálya nem volt-így a sofőr a csomagtérbe elhelyezte a bőröndjeinket és miután megtelt a még mindig fennmaradó 4 üres hely is- elindultunk Londonba. Dalma előttem ült, a többi lány hátul a négyes helyen. Gondolom aludhattak is,mert tényleg fárasztó nap felén voltunk túl. A sofőr srác elég sportosan vezetett, a Madam Tussaud Panoptikum előtt csak az ő rutinjának köszönhető ,hogy nem szaladtunk bele egy bénázó fekete taxiba.1 óra 10 perces utazás után, a tervezettnél háromnegyed órával előbb szálltunk ki a Baker Street-en (a Sherlock Holmes Múzeum előtt) az easybus-ból.

 Megcéloztuk a Baker Street-i metromegálló jegypénztárát és megvettük a lányoknak az aznapi napijegyet (child fare:2Ł) és nekem az  Oystert (3Ł) és kétnapi 1-4 zónára szóló Travel Cardot töltöttünk rá (6,30 Ł)- jobban mondva Eszter kommunikált majdnem mindvégig a londoni tartózkodásunk alatt. Két metromegállót mentünk,majd a Paddingtonon megvettük a lányoknak a másnapi kártyát is. Aztán megkerestük a 13-as vágányt ( nagyon kint van a fenében),felszálltunk a vonatra és két megállót megtéve megérkeztünk Southall állomásra. Tudtam,hogy jártam már erre- mert nagyon ismerős volt a környék. A megálló neve hindu nyelven is fel volt tűntetve- nem is csodálkoztam azon,hogy a várakozók többsége indiai,pakisztáni illetve bangladesi volt.Az állomás épületéből kiérve rögtön megláttuk a szállónkat,mivel egy közeli többemeletes ház kék-sárga-piros szinre volt festve-és nem volt nehéz kitalálni hogy az a szálló.Igenám,de sehogyan sem tudtunk bemenni a recepcióra,hiába csengettünk. Aztán mit ad Isten, a szomszédos fodrászüzletből kiugrott egy srác és már szaladt is a segitségünkre. Meglepődve tapasztaltuk,hogy számzáras a bejárati ajtó.De nem csak ez volt a meglepetés,hanem az is,hogy három ajtón is át kellett verekedni magunkat ahhoz,hogy bejussunk a "hallba". És csak akkor nyilt a követlező ajtó ha az előzőt bezártuk és megadtuk az újabb 4 jegyű kódot. Érdekes volt ahogy hatan hatalmas bőröndökkel egy 2x2 méteres helyiségbe bezsúfoltuk magunkat,ajtót bezártuk ,nyomtuk a kódot és mehettünk a második helyiségbe, majd ugyanezt eljátszva mehettünk át a harmadik ajtón is. A körülbelül 35-40 éves srácot, aki segitett nekünk bejutni a szállóba Enikő elnevezte Ali babának,innentől kezdve így hívtuk őt. Szóval: Ali baba megkérdezte kik vagyunk és mi szél hozott erre minket.Miután megmutattam a szobafoglalásról szóló dokumentumot, közölte,hogy sajnos hiába foglaltunk két darab 3 ágyas szobát,csak 1 darab üres triple áll a rendelkezésre és egy négyágyas áll üresen. Mondtam neki,hogy bánja kánya,nem érdekes,csak mutassa,mert Dalma szeretett volna már végre lepihenni. Végülis nem ért váratlanul minket,amikor minden folyosón számzáras ajtóba ütköztünk (még a wc és a fürdő ajtaján is számzár volt). Ali gyorsan vette az akadályokat-és felvezetett minket a másodikra. Ott volt a négyágyas szoba, ahová Dalma,Martina ,Enikő és Timi elszállásolta magát.Eszterrel nekünk jutott a háromágyas szoba. A szobában volt 3 ágy, egy mosdó,hütő és egy beépitett szekrény.Ali megmutatta a konyhát,azt mondta használhatjuk nyugodtan. Nekem ez gyanús lett,miután az ajtóra az volt kiírva: Staff only -vagyis csak a személyzet használhatja. A srác elmondta,hogy 8 és 9 között van a reggeli- tehát próbáljunk meg időben ott lenni,ha kajálni akarunk. A tájékoztató után kipakoltunk, gyors zuhany és kaja következett- aztán felmentünk a lányokhoz és kitaláltuk,mit is csináljunk este. Dalma egyértelműen közölte,hogy őt hétökrös szekérrel sem lehet kivonszolni a városba,annyira rosszul van,hogy ki kell pihennie magát. A többiek persze menni akartak. Megbeszéltük,hogy nyugodt szívvel otthagyhatjuk Dalmát,mivel a szobaajtót kivülről csak a számzár ismeretében lehet kinyitni,belülről meg Dalma senki ember fiának nem fogja kinyitni.Szegény még a wc-re sem mert elmenni a távollétünk alatt,mert nem írta fel magának  a kódot.Egy papirra volt csak felírva a kód,de azt Timi jó helyre eltette.Én meg paráztam,mert a nyakamat tettem rá,hogy Dalma szülei telefonálni fognak a leányuknak,hogy mi újság- és ett a fene,hogy mit fognak szólni a szülők,ha Dalma közli velük,hogy otthagytuk őt egyedül egy idegen országban ,egy idegen szállóban tök egyedül. Végülis én teljes biztonságban hagytam ott a gyerkőcöt,mert tudtam,hogy az Angol Nemzeti Bankba könnyebb bejutni a széfekhez,mint ebben a szállóban a recepcióig.

A lányok gyors szépitkezésbe kezdtek,majd amikor mindeki készen volt,elindultunk vonattal a legközelebbi metromegállóhoz, onnan meg a zöld metrovonalon mentünk több száz megállót amikor is megérkeztünk a Westminsterhez. A Big Ben az első ,amit egy turista látni akar Londonban. Miután erős szél fújt és csepergett is az eső,gyorsan elvittem a lányokat a Westminster Bridge-hez, ahonnan gyönyörűen rá lehetett látni a Parlament kivilágított épületére és a London Eye-ra. Aztán elsétáltunk a Downing Street felé,megmutattam távolról a miniszterelnöki rezidenciát,majd elsétáltunk a Trafalgar Square-re. Itt is eltöltöttünk egy kis időt,bevásároltunk a Tesco Express boltjában ,felszálltunk egy 23-as buszra,ami a Paddington állomás felé megy a Regent Street és az Oxfort Street-en keresztül. A Paddingtonon felszálltunk a vonatra-és 12 perc múlva már a szálló bejárata előtt törtük a fejünket hogy mi is a három ajtó számzár kombinációja. Még jó,hogy betettem a táskámba a szobához járó kis papirt,mert azon volt mind a 4 kód.

Első utunk Dalmához vezetett,meg kellett bizonyosodnunk arról,hogy  nem veszett-e  el és hogy nem vitte-e el őt egy indiai srác harmadik feleségnek. De szerencsére megvolt, kialudta magát valamennyire és már fel is mert kelni és el tudott menni wc-re. Azért nem tette ezt a távollétünkben,mert nem tudta a két ajtó kódját és félt,hogy ha kiteszi a lábát a szobából,addig nem tud visszamenni amig meg nem jövünk. Aztán mindenki megvacsorázott ,elment zuhanyozni és lefeküdni.Mondtam a lányoknak hogy engem csöppet sem érdekel hány óráig lesznek fent,reggel 8kor jelentkeznek nálunk,lemegyünk reggelizni,aztán irány London meghódítása. És egy hangot nem szeretnék hallani,hogy fáradtak. Így is történt, reggel 8 előtt pár perccel kopogtattak az ajtón készen a reggeli elfogyasztására. Lementünk az alagsorba a konyhához, a "szakács" elnézést kért tőlünk,mert még ő is csak akkor érkezett-de megkérdezte mit szeretnénk reggelizni. Az "előétel" müzli volt,majd következett a tükörtojás. Míg várakoztunk befutott több- a szállóban lakó-család. Alig fértünk el,de minket ez csöppet sem zavart,mert mi időben érkeztünk és volt helyünk. A reggeli elfogyasztáésa után adtam a lányoknak fél órát hogy elkészüljenek,a jegyünk off peak-es volt,vagyis 09:30 után közlekedhettünk csak vele. Ez az idő elég is volt arra,hogy a lányok teljes harci díszbe öltözzenek- és elinduljunk az állomás felé. A 09:48-as vonatra szálltunk,amivel egészen a Paddingtonig mentünk,onnan a 36-os busszal a Hyde Park Cornerig. Lesétáltunk a Buckhingham Palotáig,az utikönyvből elolvastam a palotára és a közvetlen környezetére vonatkozó infókat és megvártuk a 11:30kor kezdődő zenés Őrségváltást.

Majd a St. James Parkon keresztül a Westminster Abbey felé tartottunk egészen addig,amig a lányok meg nem láttak pár darab mókust,amit aztán el kezdtek hajkurászni. A Paddingtonon promociós anyagként kaptunk pár iszonyatos izű müzli szeletet- a mókusoknak ízlett,mivel más eledelunk nem volt -ezzel etették a lányok a szerencsétlen állatokat.Körülbelül fél órán keresztül tartott a mókus etetés,aztán meguntam és tovább tereltem a lányokat.

Végre elértünk a W. Abbeyhoz,majd körbejártuk a Parlamentet, benéztünk a parkba,ahol elolvastuk Rodin :Calais polgárok szobrának ismertetőjét,megcsodáltuk a Victoria tornyot,a Parlament korul fellelheto szobrokat,majd az Óratornyot. Sétáltunk a Westminster bridge-n ,amikor meghallottuk a skót dudást. Nem lehetett kihagyni a fényképeszkedést vele.

Felvetődött a gondolat,hogy teszünk egy kört a London Eye-jal,de Dalma azt mondta az kizárt,hogy ő felmenjen oda, aztán Enikő is hasonlóképpen vélekedett. Timi és Martina viszont menni akartak, Eszternek mindegy volt. Aztán tettünk egy próbát,erősen kell a legfelsőre koncentrálni,és ha valaki szédül,annak nem ajánlatos felmenni a London "Szemére".Na,Timi és Eszter is beszarinak bizonyult,Martina meg egyedül nem ment-így a program elmaradt. Bementünk  hát a Mc Donald'sba és megettünk egy hamburgert- ez volt az ebédünk,Dalma csak inni kért,ő nem szereti a mekit. Aztán elvégeztük a természet dolgát és sétálni kezdtünk a Temze partján a mutatványosok között. Következő program  Greenwich meglátogatása volt,ahová hajóval szándékoztam elvinni a társaságot. A jegyvételnél a penztaros srac teljesen kiakadt amikor gyerekjegyet kertunk, azt kerdezgette Esztertol,hogy hulyenek nezel engem - itt ismételten meg kellett mutatni a személyes okiratokat. De amikor megnézte a személyiket,elkerekedett a szeme- megdörzsölte többször,hogy jól lát-e. 15 perc volt a hajó indulásáig, addig lentről figyeltük a London Eye monumentális méreteit.

Gyorsan eltelt a negyed óra azzal,hogy a különböző gagyi mutatványosokat néztük.Egy arab-néger páros kukából kiszedett ,leeresztett pöttyöslabdával és üres kólás üvegekkel bemutatott "egyensúly-gyakorlatokkal" próbált kicsikarni a nézőktől pár fontot. Volt aki gitározott,volt olyan aki szines szalagokból kreált magának kutya jelmezt és semmi mást nem csinált, csak ült és tátogatta a száját. Nálunk mindenesetre nem értek célt. 13:15kor megérkezett a hajónk és felszálltunk rá. Beszálláskor az egyik alkalmazott megnézte a jegyemet,és mondta hogy OK. Az elindulás után jött a jegykezelő és csak rápillantot a jegyekre, annyit kérdezett meddig megyünk.Mivel volt mindegyikünknek Travel Cardja ,ezért 30%-os kedvezménnyel vehettünk a hajóra jegyet és természetes volt,hogy a végállomásig megyünk, ha már egyszer a Temzén hajókázunk használjuk is ki. Mivel a hajó az O2-ig ment,mi is ott szálltunk ki. Az O2 a Milleniumi Dómban egy hatalmas koncertterem. Ott van a Brit Zenetörténeti Múzeum is, ahová voucherünk volt. Gondoltuk,ha már ott vagyunk,benézünk oda is. De a pénztárnál közölte a hölgy,hogy hatunknak nem 6Ł-ot,hanem 44Ł-ot kér,mivel szerinte ez az akció március 7.-én lejárt. Persze hogy ilyen feltételekkel nem mentünk be- ki a franc fog kiadni 44Ł-ot egy gagyi múzeum megnézéséért. (Csak mellékesen megjegyzem :hazautazásunk után felvettem a kapcsolatot a múzeum menedzserével, email-ben elküldtem neki a linket ahonnan a múzeumi vouchert kinyomtattam- bizonyitván azt,hogy igenis március 31.éig meg van hosszabbitva az akció. Persze rögtön jött a levél,hogy őket erről nem tájékoztatták, mélységesen elnézést kérnek ,és ha még az idén arra járunk,tárt karokkal várnak.)

 

 

 

 

 

 

 

Mit volt mit tenni ,átDLR-eztünk Greenwichbe.Elsőként a Hajómúzeumot néztük meg,ahol a Timi nézésének köszönhetően kivívtuk egy francia -hasonló korú-csoport ellenszenvét. Pedig Timi alapból úgy néz ahogy néz,de a franciák kötekedésnek vették és szó szót követett. Mielőtt bedurvult volna a helyzet mondtam a lányoknak hogy indulás.Majd megmutattam nekik lentről a dombon levo csillagvizsgáló épületét és mondtam,hogy ott találkozunk.Dalma megkérdezte,hogy "ugye ez valami vicc,hogy oda fel kell mászni?" Gondolom látta az ábrázatomat és nem kérdezett többet. Persze a park után megint találkoztunk pár mókussal és megint etetés következett. Itt találkoztunk először magyar honfitársainkkal, egy kisgyermekes család szintén a mókusokat nézegette. Odafent nem volt szó másról csak a franciákról és a lányok lelkesen keresték őket,hátha vissza tudnak vágni. Mielőtt megörtént volna a dolog betereltem a lányokat a múzeum területére.

Mikor (majdnem) mindent megnéztünk Greenwichben már jócskán késő délutánra járt. Úgy indultunk el délelőtt,hogy elmegyünk este a Willesden Green-be,ahol St.Patric Day-t ünnepelnek a helyiek. Volt ott minden, karneváli hangulat,felvonulás,piac,ingyen kaja,ír nép- és country zene. A metrón azért rákérdeztem a lányoktól, hogy menjünk-e. Egyértelmű volt a válasz,hogy nem. Nagyon sajnáltam,de a többség akarata döntött. Igy nem volt mit tenni,bevásároltunk a Trafalgár Square-en. Időközben Dalma Londonban élő nagybátyja is telefonált,időpontot és helyet egyeztetve a találkozásra. A Trafalgár teret jelöltük meg,de addig még volt egy jó fél óránk. A lányok elmentek a környező szuvenirárusok kinálatát megmustrálni. Időközben megérkezett a nagybátyj-és elvitte Dalmát-de előtte megbeszéltük,hogy a Southall állomáson találkozunk 21:29kor. Mivel az eső kicsit elkezdett cseperegni,felszálltunk a 15-ös buszra és azzal mentünk a Paddingtonra.Fentről a buszról néztük az Oxford streeten hömpölygő vásárlók tömegét. Megígértem a lányoknak,hogy utolsó nap ha tolakodni akarnak,akkor végigsétálunk rajta,csak az élmény kedvéért. Este negyed kilencre értünk a szállóhoz, simán vettük a számzáras ajtók által felállított akadályt,s elkezdődött a pihenő. Mondtam a lányoknak,hogy míg elmegyek Dalmáért az állomásra,addig próbálják kinyittatni Ali babával a konyhát és készüljenek a vacsorához. Dalma annak rendje és módja szerint meg is érkezett a megbeszélt vonattal és miután a nagybátyja elindult a kovetkezo  vonattal Londonba,mi megcéloztuk a szállót. A lányok időközben megcsinálták maguknak a levest és a többi vacsorát. Rendet raktunk a konyhában,majd mindenki elindult aludni. Ugyanazt mondtam mint előző este: mindegy mikor alszanak el,meddig "dorbézolnak",de reggel 8kor kopogtatást szeretnék hallani az ajtónkon és irány a dining room. Ezzel nem is volt baj,az ábrázatok nem tetszettek-és tudtam, nehéz napunk lesz. Miután én már nemegyszer voltam Londonban (és Eszter is) nekünk újdonság nem nagyon akadt,de azt szerettem volna ha a lányok, akik még nem jártak a városban -nagyjából- amit lehet megnézhessenek. A reggeli csendben telt el, levittem az előző nap vásárolt sonkát,vajat,ezzel egészítettük ki a tojást. Aznap Enikő rendelte a kaját, ő beszélt a szakáccsal. Aztán csak azt láttuk,hogy sorban kerülnek az asztalunkra a tükörtojásos tálak.A szakács kis ido mulva megkérdezte,hogy biztos kell az összes tojas amit rendeltünk? Megköszöntük szépen,hogy ennyi elég lesz. Nem tudjuk végülis hány tojást rendelt-véletlenül-Enikő,de abban bizonyosak voltunk,hogy másnap nem fogjuk rábízni a reggeli rendelését. :-) Timi kért kechupot,de a szakacs nem találta a konyhában- a ezert értetlenül állt a dolog felett. Majd Timi megüzente Eszterrel hogy a hűtőben van a kechup. A szakács szeme kikerekedett és megkérdezte honnan tudjuk hol a kechup? Hát, este mi használtuk-vallotta be Eszter. Nem nagyon tetszett a lánynak,de többet nem szólt- szereztünk egy rossz pontot nála. Enikő kivételével alig ettek valamit a lányok,majd a reggeli végeztével újabb szépitkezés,hajvasalás következett és 09:36-os vonattal elindultunk a Paddington felé. A vonaton elmondtam,hogy a mai uticél a British Múzeum és környéke, a Covent Garden,a Tower és környéke , a St. Paul Székesegyház, Milleniumi híd,Shakespeare szinház,Tate Múzeum,majd ha akarnak vásárolgathatnak az otthoniaknak. A Bristish Múzeumban megkérdeztem mennyi időt szeretnének eltölteni, és mi volt a válasz? "10 perc?" Azt  hittem nem jól hallok. A muzeum tetejére nem lehet felmenni 10 perc alatt (kis túlzással). Kaptak egy órát és megmondtam nekik,hogy a bejáratnál találkozunk fél 1kor. De szeretném ha a kismúmiát és a könyvtárat megnéznék, illetve feladatként adtam,hogy megtalálják a világon először nyomtatott könyvét,melyik teremben lehet. Ügyesek voltak,mert mindegyik lány megtalálta.A találkozás időpontjában mindegyik ott volt,s vesztünkre a francia csoport tagjai is. Egyből felderültek,de kijelentettem,hogy a jelenlétemben sem szócsata sem egyéb tetlegesség nem lesz,így gyorsan elindultunk a buszmegállóba,hogy megnézzük a Covent Garden forgatagát. Mindenki kapott egy fél órát hogy szétnézzen a piacon és megkukkantsa az alkalmi fellépőket a téren. Addig vettem epret és amikor 10 perc múlva megjelent a csapat egyik fele,odaadtam nekik a dobozt,hogy egyenek gyümölcsöt. Majd kisvártatva megjelent a többi lány is-és ők is falatoztak a gyümölcsből. Leültek a lépcsőre és dőltek egymás nyakába. Enikő megkérdezte,hogy nem mehetnénk-e vissza a szállóba?  Mondtam neki,hogy nem aludni jöttünk Londonba és emlekezzenek, nyomatékosan megkértem őket este hogy feküdjenek le rendes időben.Nem fél kettőkor kell lefeküdni-és másnap ezért nincs jártányi erejük sem. nehezen,de megértették. Aztán elbuszoztunk a Székesegyházig,kérdeztem bemenjünk-e, Timi mondta: nem! Elmentünk a Towerig, már fényképezkedni sem akartak,hanem leültek a Híd lábánál az egyik padra. Ott végighallgatták figyelmesen a Tower-ről és a Hídról szóló ismertetőt,majd -amikor mar fel birtak allni-körbesétáltuk a Towert,. Aztán a Subwayben vettem szendvicset nekik és megceloztuk a Trafalgár Square-t.Megkezdődött a vásárlás. Volt aki nem tudott mindent megvenni, ezért megígértem,hogy másnap is erre jövünk és ha van még amit meg kell venni,azt meg fogjuk,ne aggódjanak. Megint csak felszálltunk a 23-as buszra,fel a tetejére- mellettem egy fiatal srác ült, gondolom munkábol igyekezett valamerre. Annyira belemerültünk a lányokal a beszélgetésbe,hogy nem hallottam,hogy a srác suttogja a fülembe már percek ota, hogy excuse me . A lányok meg röhögtek,mert ök meg hallották hogy a fiatal srác könyörög,hogy engedjem már le a francba erről a buszról. Napokon keresztül kellett hallgatnom ezt a story-t. Néha csak egymásra néztünk és valaki elböffentette magát,hogy ekszkjuzmi- és máris fetrengtünk a röhögéstöl. Délután fél 6 felé visszaértünk a szállóba,megkérdeztem a többieket,hogy miután Dalma nagybátyjával találkozót beszéltünk meg a Paddingtonon este 7-re,ki az aki velünk tart? Enikő gyorsan közölte,hogy ő tuti nem. Martina és Timi gondolkodott egy kicsit,majd ők is úgy döntöttek,hogy inkább meglátogatnák a közeli internet kávézót és üzennének a barátoknak. Megint ott álltam bajban,mert az hogy a szállóban,számzárakkal védett ajtókon belül ott hagytam Dalmát az első nap-még csak-csak rendben van,de most a lányok egyedül akarnak  mászkálni Londonban, idegenek között. Megbeszéltük,hogy elmehetnek egy órára,de ha baj van azonnal hivnak, illetve akkor is ha visszaértek a szállóba. Tehát: két részre oszlott a csapat,egyik fele ment net-ezni,mi meg mentünk a Paddingtonra,"leadni" Dalmát. Alig értünk el a Paddingtonra, mar jött is az sms Timitól,hogy visszaértek a szállóba. Megkönnyebültem. Annak rendje és módja szerint Dalma nagybátyja késett jó sokat,mi meg már alig gyöztük kivárni,mig odaér a megbeszélt találkozóra.Enyhén epésen meg is jegyeztem,hogy életemben nem vártam még ennyit pasira. Mire a két illetékes eldöntötte mit is akar csinálni,elkezdett esni az esöás jó késö lett. Végülis Dalmi már nagyon fáradt volt, ezért egy gyors pizza elfogyasztása után érzékeny búcsút vettek egymástól a Paddingtonon,és indulhattunk is vissza a szállóba. Hamar bejutottunk. Elsö utam a lányokhoz vezetett kiváncsi voltam valóban mind egy szálig meg vannak-e,de senki nem hiányzott, s hogy elejét vegyem a másnapi fáradságnak, parancsba adtam,hogy éjfélkor mindenki alszik. Persze hogy nem igy történt,de reggel már háromnegyed nyolckor ott ácsorogtak a lányok az ajtónk elött,hogy készek elfogyasztani a reggelijüket. A szakács lány úgy látszik nem haragudott nagyon sokáig ránk,mert mosolygott. Vaj, málna és narancsdzsem volt a reggeli kinálat, kávé,tej, müzli,tea, én meg megint vittel le vajat,sonkát, mogyorókrémet,hogy ne maradjanak éhen a lányok. Reggeli után megint elkezdödött a szépitkezés,hajvasalás, sminkelés- aztán fél 10kor elindultunk a vasutállomásra,hogy az utolsó Londonban töltött napunkat is hasznosan töltsük el.

 

Szólj hozzá!

Címkék: london kirándulás stansted

A bejegyzés trackback címe:

https://varosok.blog.hu/api/trackback/id/tr561875948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.