HTML

utazas-koncertek-zene és megint csak utazás

Ebben a blogban utiélményeket olvashatsz. Különböző városokról tudhatsz meg bővebb információt. Hová érdemes menni, milyen tömegközlekedést éri meg használni? Mi mennyibe kerül? Melyik múzeumba juthatsz be olcsón vagy a sort kikerülve? A világ 1000 csodáinak történetéről ,keletkezéseiről,hozzájuk fűződő mondákról olvashatsz írásokat.Esetleg egy-egy nagyon jó koncertről írok majd vagy a mindennapokról... Persze mindenkitől kérek egy kis türelmet, mert egyelőre egyedül szerkesztem a blogot- és elég sok időbe telik egy-egy poszt megírása.

Friss topikok

www.lokoszt.blog.hu

Hazatérés Marokkóból fekvőgipsszel.

2011.11.15. 09:40 doki.zsuzsa

 Történt ugyanis, hogy október 19.-én béna voltam, egy viztocsán megcsúsztam a szobában és majdnem kitörtem a nyakamat. A balesetkor hatalmas reccsenést hallottam a bal térdem felől, gondoltam hogy valami nagy baj történhetett. 

Majdnem 10 percig ültem a földön,amikor is a segítségemre sietett a párom. Szegény,jobban meg volt ijedve mint én.A nagy ijedségben annyit kérdezett tőlem:

- A baba jól van?

-Na kössz. Én is jól vagyok,csak a térdem törhetett el.-válaszoltam neki sírógörccsel küszködve.

Nem igaz hogy ilyen béna vagyok, az elmúlt 5 hónapban másodszor történik velem ugyanez.És mind a két baleset 3000kmre az otthonomtól. Nagy nehezen, üvöltve felálltam,de egy lépést sem tudtam tenni. Az ágyhoz ugráltam,elhelyezkedtem valahogyan,s  próbáltam lelkierőt tölteni magamba, mivel a harmadik emeleten voltam,egy 49 fokos csigalépcső és egy 30as normál lépcső leküzdése volt még hátra ahhoz,hogy valahogy taxiba vergődve eljussak az orvosunkhoz. Iszonyatos fájdalmak közepette küzdöttem le a 20 métert a lépcsőig, ahol hátsófélen csúszva jutottam egyre lejebb. Könnyek potyogtak az arcomon,de erős legény vagyok, és végülis, negyedóra alatt leküzdöttem az akadályt és lejutottam a földszintre. A párom felhivta az orvost, aki közölte, csak 4 óra után tud fogadni minket,mert rengetegen várnak a rendelőben. Előjegyzésbe vett engem- ez kicsit megnyugvással töltött el. És miért mentem magánorvoshoz? Mert Marokkóban nincs biztositásunk, nekünk, európai uniós állampolgároknak,és teljesen mindegy (illetve nem) hogy hová megyünk, állami kórházba vagy magánorvoshoz: igy is ugy is ugyanannyit kell fizetnünk az ellátásért. Munkám során megfordultam már állami kórház sebészetén, szörnyűlködve láttam, hogy 2,5 (!) cm mély,vérző sebű fiatalember már 3 órája várt csak arra hogy valaki egyáltalán ránézzen. Ugyanígy  járt az a szerencsétlen kisfiú is,akit az utcán késeltek meg egy csomag papirzsebkendő áráért. 

Na ,úgy döntöttem, ha már fizetnem kell, fizessek rendes ellátásért, ezért mentem Buharras doktorhoz,aki Tangierban nagy tiszteletnek örvend. A megbeszéltek alapján,könnyezve jutottam el a rendelőjébe, leküzdöttem azt  a pár lépcsőfokot ami a rendelőjéhez vezetett ,bejelentkeztünk,és fél óra múlva már el is küldött engem röntgenre.

Mivel 7-8 hetes terhes voltam, ő nem vállalta a röntgent, elküldött a radiologiára, ami ujabb kocsikázást jelentett,mert a város egy másik végében található a radiológia. Egészen este 6ig vártunk,hogy valaki hozzánk szóljon,majd amikor sorra kerültem,2 perc alatt rámadták a 10kgos hacukát,össze-vissza forgatták a gép alatt a lábamat,majd ujabb fél óra múlva kész lett a lelet és a számla is. Kocsiba "ugrottunk" és vágtattunk vissza Buharras doktorhoz,akinek a rendelési idejéből már csak fél óra volt hátra,de a rendelő még mindig zsúfolt volt. Az aszisztensek azonnal bevezettek az orvoshoz,aki megállapitotta a röntgen alapján,hogy szépen eltört a térdcsontom,és erre pedig gipsz kell. A férjemet elküldtem a bankautómatához pénzt kivenni,mert a röntgenen otthagytunk 30 eurot, itt pedig 100€-t kértek az ellátásért. Az orvos váltig állitotta,hogy ebben a gipszben könnyebben fogok tudni mozogni, igaz fekvőgipsz,és könnyitett, de csak nyugi. A kontroll 21 nap múlva volt esedékes,ekkor kivánta eltávolitani orvosunk a gipszet, az ujabb röntgenen múlt volna hogy mennyi időre kapom vissza a gipszemet.

közben a párom azzal tért vissza hogy elfelejtette a PIN kódot,és irjam le neki,bezzeg azt nem emlitette hogy 2szer vagy 3szor próbálkozott.És hiába volt jó a következő alkalommal a PIN, az automata beszivta a kártyánkat. Ideges voltam a gipsz miatt, a kártya miatt,na meg hogy csak a felét tudtuk kifizetni a költségnek. másnap otthonról keleltt küldenie  a lányomnak pénzt westerunionon keresztül (jó nagy kezelési költséggel) ,mert a kártyát csak harmadnapra adtak ki. a bank.

Hazaérve nem tudtam elérni a biztositót, azt mondták,nem hallanak,igy emailt irtam nekik,mi történt velem, mikor és hol tudnak elérni. Egy órán belül fel is hivott a biztosítótól Csengeri Orsolya nevezetű hölgy,aki felvett minden adatot,és megigérte hogy később visszahiv. Később már Kapcsos Gábor jelentkezett,aki ujabb egyeztetések után szinte majdnem minden nap hivott: hogy érzem magam, milyen az orvosi ellátás... illetve a hazaszállittatásomról beszéltünk. Nekem volt jegyem hazafelé november 3.-ára, illetve csak Madridig,mert onnan a téli menetrend miatt sehogyan sem akart összejönni a hazafelé út. De aztán megegyeztünk,hogy november 10.-én kell kontrollra mennem Buharras dokihoz,addig ne mozduljak,és annak a kontrollvizsgálatnak az eredményétől függ majd,mikor tudok hazajönni. 

De ahogy szokták mondani, ember tervez,Isten végez- a férjem megkapta a turista vizumát, igy haza tudott kisérni engem. Gáborral egyeztetve igy maradtunk a november 3.ánál, amikorra is én megvettem a páromnak a repülőjegyét. A nagyobb gondot az jelentette, hogy aznap nem volt Madridból Budapestre járat. Két lehetőség maradt: november 6.-áig maradunk Madridba, vagy a másnapi 8:30as MAlév géppel megyünk haza.Miután a családdal akartunk lenni minél hamarabb, maradt a Malév-es verzió. Lett foglalva extra seat is,igy nem volt más hátra,be kellett szerezni az orvostól egy igazolást, hogy utazásra alkalmas vagyok. Mindez november 2.-án délután történt,a gépünk meg november 3.-án 13:50kor indult. Gyors pakolás,vásárlás,a férjem még este 22:30ig dolgozott,aztán próbáltunk elaludni,e a férjem nagyon izgatott volt az első repülése miatt: A taxit Gáborék reggel 9:45-re rendelték. Halál pontosan meg is érkezett, ráadásul a sofőrt is ismertük.Baromi kényelmetlenül utaztam a repülőtérre,de egy szót sem szóltam,mert örültem hogy hazafelé utazom, a gyerekeimhez, a férjemmel. A srácoknak dirrekt nem mondtuk el,hogy apa is jön,meglepetésnek szántuk. 

Kiérvén a reptérre,egyből megkérdeztük,hogy hol lehet bejelenteni hogy gipsszel utazom,illetve hol lehet emergency segitséget kérni. A check-in pultnál,volt a válasz. Na a nyitásig még volt másfél óránk,addig ültünk egy helyben. Amikor kinyitott a pult,mutattuk az orvosi engedélyt,jött egy kolegina,aki akadékoskodott egy sort,hogy hogyan fogok ugy utazni fekvőgipsszel,hogy nem tudom hajlitani a térdemnél a lábam. Hivta is a főnököt, aki rossz angolsággal közölte,hogy bizony toloszék kell és extra seat-ot kell rendelni. A férjem majd meg halt ijedtében,amikor meglátott toloszékben ahogy a ryanair-es pulthoz tolnak. Az ott ülő hölgy közölte,hogy 300€ azonnali kifizetésével lehet extra ülőhelyet vásárolni. Hát a francot fogok én fizetni ennyit. Felálltam a székből és elbattyogtam nagy nehezen az útlevél ellenőrzéshez. Először megkérdezték mennyi eurót akarunk kivinni az országból,majd odaállhattunk a biztonsági ellenőrzéshez.

Aki volt már Tanger repterén az tudja,hogy kér sor van: férfi és női. A páromnál volt az övtáska, abból kivettem az útlevelemet és elsántikáltam a női szakaszhoz. Mind a két táska a férjemnél volt,igy ezzel nem kellett bajlódnom.Nem sipoltam be, de mégis megállitottak. Átmotozott a csajszi, aztán észrevette a gipszemet- kis konzultálás a másik nőcivel- aztán félrehivtak egy fülkébe ,hogy megállapitsa a csaj hogy nem rejtettem e el valamit a gipszemben. Mondanom sem kell,hogy a sok járkálástól háromszorosára dagadt  az egész lábam,és egy tű sem fért volna a gipszben. Ez nem volt elég nekik, azt mondták át kell világitani röntgennel a gipszemet vagy le kell venni. 

-A röntgenbe nem egyezem bele,mert terhes vagyok, -mutattam az erről szóló igazolást,- ha pedig leveszitek a gipszemet, akkor ugyanilyet kérek vissza, ugyanis 100 euro fölött volt az ára, amit saját zsebből fizettem. 

Lett nagy tanakodás, majd ujra átlapozták az útlevelemet- aztán sohajtottak és elengedtek. Eközben a férjemet faggatták a vámosok. Kiderült ugyanis,hogy az övtáskában két pénztárca van,amiből az egyik nem az övé.Faggatták kié. Ő váltig állitotta,hogy a feleségéé, aki az előbb még itt volt, de nem tudja most hol van. Ekkor léptem ki a függöny mögül. Szegénykém nagyot sóhajtott,és mutatta: itt van. A félreértéseket kimagyaráztuk, aztán leültünk, vártuk a repülőgépünket. Közben anyósom percenként ránk telefonált, hol járunk. Negyed óra nem telt bele, jött a kisfőnök és közölte velem, extra ülőhely vásárlása nélkül, a Ryanair meg fogja tagadni az utazásomat. És hogy nyomatékot szerezzen szavainak elém hozta a nagyfőnököt is.

Meg kellett nyugtatnom őket, hogy nem ez az első utazásom gipsszel, közöltem, én bizony nem fogok 300eurot fizetni egy nyavajás plusz székért, ráadásul Madridban várnak, ahol repülőt cserélünk és annak a repülőjegynek nem 300 és nem is 1000 euró volt az ára kettőnknek. Asszem ez hatott, de 100szor megkérdezték hogy biztos hogy tudok utazni? Felvettem nyájas mosolyomat, pedig legszivesebben földbe döngöltem volna őket és elmondtam, elég biztos vagyok a dolgomban.

Az elsők között akartunk felszállni a gépre...ezért már jóelőre sorba álltunk a boardingnál. Persze, mikor ha nem most késik a gép, több mint 35 percet.De fogcsikorgatva tűrtem a kinjaimat. A páromnak szóltam,hogy a hátsó lépcsőnél menjen fel,foglalja le a 30 DEF székeket nekünk.Amikor én battyogtam fel a lépcsőn,a stewardesnek köszöntem,hogy "good evening,Veronica", igy nem a lábammal,hanem velem volt elfoglalva. Gyorsan leültem a székembe, a másik ülés alatt kényelmesen elhelyeztem a lábamat és rátettem a kabátomat. Életem egyik legszörnyűbb útja volt, már félúton annyira rosszul voltam,hogy legszivesebben visszafordultam volna. Nagyon nagy vihar volt,turbolenciákkal. Néha zuhantunk pár száz métert... Alig vártam hogy leszálljunk. Ez volt az 1757. repülőutam, a férjemnek az első- és én voltam rosszul. Persze türelmetlen voltam a gipsz miatt, ideges,hogy be fogják e őt engedni a schengeni övezetbe, elég lesz e a nála lévő pénz, és a vihar sem tett jót nekem. Végülis 45 perces késéssel landoltunk Madridban: A gépről csak nagy nehezen tudtam lesántikálni. Lefelé a stewardess megkérdezte:

-Gipsszel utazott? Nekünk erről senki nem szólt.

Hát nem is, örültem hogy el tudtam titikolni. A franc adott volna ki 300€-t egy extra ülőhelyért.A buszról leszállva párom egyből lefényképezte a nagy boeing gépet ami Argentinából érkezett,aztán gyorsan beálltunk az útlevélellenőrzéses sorba: Vagy 3percig nézegették a férjem vizumát,kapargatták a matricát,de aztán belekerült a pecsét az útlevelébe és mehettünk Isten (Allah) hírével. 

Szegény taxisofőr aki várt ránk a madridi reptéren,másfél órát volt kénytelen szobrozni miattunk. Megkért minket hogy 2 percig várjunk,mert ki kell fizetnie a parkolást.Amikor visszajött elmondta hogy nem az ajtóban állt meg,mert ott csak a fizetős taxisok állhatnak,hanem távolabb az autókölcsönzők parkolójának háta mögé.Elrettentem, mivel tudtam,hogy addig legalább 700-800 métert kell gyalogolni,ráadásul aznap végig esett az eső, tehát vizes tócsákat kell kerülgetnem. Nagy nehézségek árán,baromi lassan sikerült eljutnom a kocsiig, a gipszem talpa csupa viz lett,de nem bántam,mert ágyra  vágytam minél hamarabb.

Az Axor Bajaras Hotelnél kitett a sofőr és elmondta,holnap reggel 6:00kor itt lesz értünk a kollégája. Elköszöntünk,majd bementünk a hotelba. Rögtön tudtam hogy nem itt van foglalásunk,hanem az Axor Feriában, ami közvetlen e mellett van: Újabb gyaloglás, 150 méter.Bejelentkeztünk, a szobánk az 5.emeleten volt. Elcsattogtam a liftig,majd onnan újabb 100méter megtétele után .kicsit bajlódva a szobaajtó kártyájával,végre kinyilt az ajtó,,,én meg leültem és felpócoltam a lábamat. Csillagokat láttam egy ideig,de aztán erőt vettem magamon,levetettem a cuccaimat,gyors forró zuhany után, a szoba hajszárítójával elkezdte a férjem száritani a gipszemet. Majd megfagytam a vizes gipszben, attól féltem újabb sorcsapásként felfázom az út során. Eközben a barátaink kerestek telefonon,hogy értünk jönnek és elvisznek vacsorázni. Nem mentünk mi sehová,már alig vártam hogy egy jót aludjak. A portástól kértünk egy telefonszámot,ahol pizzát lehet rendelni, és felhivta a párom őket. Kerek 7 perc 38 mp-ig tartott a telefonbeszélgetés, (percenként 3 és fél €), de megigérték, 40 percen belül a szobánkban a rendelt pizza,gyros és sült krumpli. Ekkor 18:35 volt. Kb. 22:30ig vártuk a pizzát,s mivel nem volt kajánk, még  Marokkóban az ajándékként megvásárolt kekszet majszoltuk el. Párom azonnal elaludt, én meg még hajnal 2kor is Gordon Rampseyt bámultam a tvben,mivel a szobában 26fok volt és egyszerűen képtelen voltam ilyen melegben aludni. Bezzeg a párom,az afrikai vérével jót szunyált.

Hajnalban felkeltünk,gyors zuhany után lecsattogtunk a hallba, de taxi az sehol nem volt. Fél 7 előtt 2perccel érkezett meg,de még igy sok időnk volt a reptéren. A páromnak mindent megmutattam, mivel hazafelé egyedül fog utazni: Kiváncsi voltam,megtalálja-e a 6 tábla egyikén a járatunkat. Elsőre nem sikerült,de aztán minden Ok volt. mehettünk csekkolni a 880as deskhez. Jó nagy sor állt a 3 pultnál,tele magyarral, de egyik sem mondta volna,hogy sorry ,gyere elém,mert látom,sántikálsz.  Mintegy 20 perces várakozás után kerültünk sorra, ahol közölték velem, igen, nekem is és a páromnak is rendelve lett extra ülöhely. Na már most nekem minek?-kérdezte a párom. De nem volt mit tenni, feladtuk a csomagokat, átvettük a jegyeket és "futottunk" a mekibe reggelizni. Még jó óránk volt a boarding kapu zárásáig, igy nyugodtan falatoztunk. Aztán a biztonsági kapunál az ellenőr előre engedett,igy nem kellett kivárni a sorunkat. Hamar átjutottunk a biztonsági kapun,persze jó férfi szokás szerint a párom zsebe tele volt aprópénzzel, tárcával,telefonnal. És az öve is lassan jött ki a  helyéről. Háromnegyed 8kor kicsit siettettem már,mivel negyed óránk volt még a kapu zárásig, és a H kapu -normális körülmények között- 8 percnyire volt. H27ről indultunk,tehát az még messzebb található. Én pedig sántikálok. DE mellettünk elhaladt a boardingos srác,és elmondta nem kell "rohanni" ,meg fognak várni minket. Amikor a kapuhoz értünk akkor érkezett meg a gép személyzete, igy kényelmesen leültem egy székre. Ketten voltunk "bénák" a gépen, igy mi mehettünk elsőként fel a fedélzetre. Csövön állt a gép,igy nem kellett buszocskázni. Érdekes volt azt látni,hogy az összes stewardess 40-45 közeli volt , mig a fapados gépeken csak fiatal lánykákat dolgoztatnak. A majdnem 3 órás út hamar elszállt. Bár az egyik stewardess aznap nem volt elemében, csapkodott, félvállról válaszolt. Amikor megkérdeztem,hogy a szendvicsben milyen szalámi van, sertés vagy csirke,mert a férjem nem ehet akármit, édesen közölte:

-Ott a cimke, ha tudnak spanyolul olvassák el. De egyszerűbb ha csak sima sajtosat eszik.- és a férjem ölébe dobta a sajtos szendvicset. 

Nagyon szépen landoltunk Ferihegy 2A-n,majd a csomagokra vártunk vagy 20 percet. A váróban már tülkön ült a két mentős srác,aki 2 óra alatt hazafuvarozott minket.

Beszámolóm végén meg kell köszönjem a biztosítómnak illetve két munkatársának -Orsolyának és Gábornak- a segítségét. Le a kalappal előttük. Nagyon köszönök mindent!!!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://varosok.blog.hu/api/trackback/id/tr203384117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása